Chapter 5th

Sziasztok!

Meghoztam az elkövetkezendő részt. Remélem tetszeni fog! Itt már több szereplővel fogtok megismerkedni,ezáltal a Characters oldal is bővülni fog. Remélem erre már kaphatok egy-kettő komit és akármennyire is szeretem,de nagyon hamar lezárom a sztorit. Nagyon sok puszi nektek!

XoLove Sophie

"Az érzelmekkel való folyamatos harc néha erőssé máskor gyengévé tesz."

/Valery Brightoore/

Feelings and wolfs

Valery Brightmoore

A napok csak teltek életnek viszont alig nyoma. Ez megnyugtat,de egyben felkavar,hogy ennyire egyedül vagyok. Jelenleg is vadászaton vagyok. Óvatosan lépkedek az avaron,hogy a levelek és faágak recsegése ne zavarja meg az állatokat. Mint már a Központban is megtanították,a csönd a legfontosabb egy harcos és egy vadász számára! Óvatosan felemelem az íjamat és célzok. Egy közeli bokornál egy nyuszi ugrál. Megáll és körülkémlel,mintha látna. Le guggolok,hogy még véletlenül se vegyen észre. Várok még egy picit,a nyuszi most a levegőbe szagol,majd gyanútlanul fogyasztani kezdi a körülötte lévő füvet. Célzok és kész. A nyuszi halott. Odamegyek,néhol meg meg vonaglik,próbál mozogni,de leütöm egy kővel. Igen,ennyi volt. Már így ölök: lelkiismeret nélkül. Megfogtam a kis szőrös lényt és elindultam. A megszokottnál messzebb jöttem,mert közelebb nem volt semmi és nem akartam megint mókust enni. Tudom válogatós vagyok,de próbáljatok meg három napig mókust enni utána mondjátok,szerintem rágós. Mentem vissza a "lakásomra". Egy kis barlang volt ahol igazából semmi nem volt,bent volt az erdő belsején közel a réthez és a patakhoz. Az ágyamnak egy levelekből kirakott helyet nevezhetek,de a leveleket is két naponta cserélem,mert elszárad és törik ami meg nem a legjobb. Ezen kívül csak a ruháim meg a fegyverem van,amit szintén én készítettem. A topom és a nadrágom eléggé elvan már szakadva,de nem érdekel; kibírom. Mikor visszaértem a nyulat leraktam és a száradó fákhoz mentem. Szerencsére száraz,állapítom meg. Gyorsan megnyúzom a nyulat,egy éles kővel felvágom,majd kibelezem. Külön kupacba teszem azon részeit amit szeretek,külön amit nem. Azokat amiket nem eszek meg elviszem távol a barlangtól és ott hagyom egy-két vadnak. Nem tudom ők hol vannak,de ha nem keresnek én sem fogom őket,egy biztos a maradék soha nincs ott másnapra. Most sem tettem másként,a maradékot gyorsan elvittem;majd vissza és  megsütöttem a húst. Útközben szedtem valamennyi ehető bogyót és gyökeret,azokat ettem hozzá. Mióta itt vagyok,ha egy kilót fogyhattam,de maximum kettőt. Mikor végzem a nyúllal a bundáját kiakasztottam száradni,hogy tudjam használni valami takaró szerűre vagy valahova,majd megmosakodtam. A hideg víz frissítően hatott az arcomra,kivettem a hajgumit a hajamból és úgy ahogy a kezemmel fésültem meg,majd leültem a barlangom feletti kiálló sziklára.  A nap fokozatosan haladt lefelé az égen helyet adva az ég urának a Holdnak. Amint a csillagok elfoglalták helyüket az égen hanyatt feküdtem és szokás szerint megkerestem az én csillagképemet. Bika. Ez vagyok én. A második amit észreveszek a halak. Justin. Egyből ő jut az eszembe; a mosolya,a barna szemei,az ölelése,a testének a melege. Képek jelennek meg a szemeim előtt. Justinnal vagyok egy londoni elhagyatott raktárba és egy csapattal harcolunk a Sötétség harcosai közül; hatalmas robbanást hallok és hanyatt esem, az ütés még semmi,de egy test nehezedik rám. Hatalmas darabokkal hullani kezd a mennyezet,majd mindent elnyel a por. De hiszen ez egy emlék; az én emlékem! Ez megtörtént! Nem is olyan régen,úgy négy éve kb. A robbanást követően két óra múlva találtak meg minket az alakkal;Justinnal. A robbanáskor rám vetette magát,így megúsztam zúzódásokkal,viszont ráesett a mennyezet. Borzalmas volt! Nagyon féltem. Justin már alig-alig élt amikor megtaláltak minket. Az orvosok egy hetet attak neki,ha addig nem gyógyul meg meghal;mondták akkor. Beleborzongtam akkor a gondolatba,hogy elveszíthetem Őt. Minden napomat ott töltöttem mellette,nem hagytam soha egyedül. Végül felébredt. Akkor volt életem egyik legszebb napja. Nagyon boldog voltam,még sírtam is. Ez volt az egyik olyan eset ami megpecsételte az életünket,hogy ennyire nélkülözhetetlenek vagyunk a másiknak. Sokan mondták akkor nekem,emlékszem,hogy "Valery figyelj nagyon: Egyszer ez a fiú lesz a te férjed,de nem kényszerből hanem szerelemből!" akkor 15 évesen nem igazán tudtam felfogni mire is gondoltak,most már értem. De Justin elrontott mindent! Már sem szerelemből,sem sehogy nem mennék hozzá! Akkor megvédett,most olyan erővel taszított el magától! Itt hagyott ebben a sűrű rengetegbe,ezt nem tudom soha megbocsátani neki! Elvesztettem a vele szembeni minden bizalmamat! Egy könnycsepp gördül le a szememen,amit rohamosan követ a többi is. Felülök és egy hirtelen mozdulattal letörlöm az arcomról a könnyeket. Ő itt hagyott Valery ne feledd! Ne éri meg,hogy sírj érte! - mondja egy hang a fejemben. De szeretted-emlékeztet egy szinte már távolinak tűnő hangocska. Szerettem. Ez igaz,de hogy? Hogy szerettem őt igazán? Talán tényleg több lett volna köztünk,mint szimpla barátság? Lehetséges,hogy mindig is szerelmes voltam belé? A mosolyába,a hajába, a hangjába,az érzelmekbe amiket kiváltott belőlem? Lehet. Talán tényleg úgy szerettem...vagy még mindig szeretem? bombáztam magamat további kérdésekkel,majd már nem bírtam tovább így lementem a szikláról és bementem a barlangomba. Tüzet gyújtottam és ettem. Nem mintha ez bármit is elhomályosítana előlem. 
-Hiányzik-suttogom magamnak és hagyom,hogy újra elárasszanak a könnyek.

* * *

A múlt éjszaka nagyon megviselt lelkileg,de már nem érzek semmit. Igen,szerelmes vagyok még mindig Justinba,de az érzéseimet soha nem viszonozná. Soha! Nem is gyötröm magam tovább. Újra elérek a rét széléhez. Óvatosan benézek. Semmi. Elindulok,hogy keresztül mennyek át az erdő túlsó részére. Hirtelen egy fekete lény ugrik elő a bokrokból és hihetetlen iramban kezd el felém futni. Egy farkas! Lábaim parancsra nem várva iramodnak vissza a fák közé. Egy ág itt,egy ág ott hajolok oldalra a fenyegető részek elől nyomomban a farkassal. Gyors mozdulattal kapaszkodok meg egy ágba és ugrok fel az előttem lévő hatalmas fára. A fán biztonságban vagyok,ide nem jöhet fel. A farkasnak viszont semmi nyoma. Helyette egy magas barna hajú fiúval találom szemben magamat.

-Úr isten,de gyorsan futsz!-néz fel rám. -Gyere le!-int egyet a kezével,hogy kövessem a földre. Megrázom a fejem,semmi kedvem hozzá.

-Ne félj nem bántalak.-újra megrázom a fejem.-Ennyire félsz?-megrántom a vállam. Valóban félnék?- Rendben ahogy akarod!-mondta és leült a "fám" alatt lévő sziklára.-Egyébként Martin vagyok. Amint látod vérfarkas-néz rám.

-Mit akarsz?-suttogom a szavakat,mintha attól félnék bárki is meghallhatja. Erősen markolom a fát a biztonság kedvéért nehogy leessek.
-Gyere le és elmondom-látszik,hogy jól szórakozik rajtam.-Nem maradhatsz fent örökre.
-Meglátjuk?-ültem le az ágra és lógattam a lábam-De egyáltalán honnan tudtad,hogy itt vagyok?-szegezem neki a kérdést.
-Mindenki tudja-rántja meg a vállát.
-Hogy mi?-kiáltom-Mi a francról beszélsz??!!
-Ha lejössz elmondok mindent.
-Honnan tudjam,hogy nem ölsz e meg amint lemegyek?
-Nincs más választásod,bíznod kell bennem.-ziháltam. Teljesen igaza van,ha akarom,ha nem rá vagyok utalva. Első variáció: őrködik alattam,nem tudok lemenni,egyenlő halállal. Második variáció: tehetetlenségemben halok meg. Nem tudom melyik a jobb. 
-Annyira megfogom én még ezt bánni!-mondom,majd óvatosan elkezdek lemászni. Nem vagyok magasan,de azért van egy határ ahonnan már nem ugrok le. Az utolsó kis ágnál megcsúsztam és mire újra észbe kaptam Martin kezei között találtam magamat.
-Azt hittem ennél azért jobb vagy!
-Ahj,fogd már be!-mondtam és elindultunk.

Őszinte leszek nem tudom hová megyünk,csak követem Martint. Azért tartom a tisztességes távolságot,ha esetleg menekülni kell,hiszen jobb félni,mint megijedni nem de? Az ágak halk roppanással törnek szét a lábam alatt amint haladunk egyre beljebb és beljebb az erdőben.  Martin próbált beszélgetést kezdeményezni,de nem voltam elég barátkozós hangulatban a cseverészéshez,míg végül feladta. A fák között egy barlang volt,nagyon hasonlított az én barlangomra. Odaléptünk,majd Martin felém fordult:
-Figyelj,míg azt nem mondom,hogy beszélj ne szólalj meg nagyon.-erre kikerekedtek a szemeim.-Úgy értettem,hogy nincs szükség tudniuk az embereknek,hogy nem vagy "közénk való"-formált macskakörmöt az ujjaiból.
-Megegyeztünk.
-Remek!-villantotta ki hatalmas fehér fogait majd elindult befelé.

Mikor azt hittem,hogy a Központ vagy a Park óriási,szerintem tévedtem. Mint kiderült a Gold Forest nevezetű erdőben vagyok,ami simán annyit tesz: Arany Erdő. Rengeteg ember volt ott,vagy legalábbis remélem emberek. Senki nem törődött velünk,mindenki ment a saját dolgára. Ahhoz képest,hogy csak egy barlangba jöttünk be,olyan ez a hely,mintha valami hangya-barlangba léptem volna. Folyosók,folyosók után következnek. Egy ajtón  be jobbra,majd egy bal kanyar és be a következőn...Lefogadom,hogy az itteni iskolákban a gyerekek elsős koruk óta az itteni eligazodást tanulják. Betartottam amit Martin kért és nem szólaltam meg,míg végül meg nem álltunk egy számomra műanyagnak tűnő ajtó előtt. A fiú bepötyögte a kódot,mire az kinyitódott és beléptünk. A terem leginkább egy modern bíróságra emlékeztetett. A közepét fény világította meg,mintha kiakarnák venni az emberek minden apró mozdulatait. Körülötte lelátószerű székek sorakoztak,kiket köpenyes alakok töltöttek meg teljes életnagyságban. Amint becsukódott az ajtó mindenki abbahagyta a beszédet és a tekintetüket egy irányba szegezték; Felém!

Akarva,akaratlanul is közelebb léptem Martinhoz,aki gyengén intett a fejével a kör felé,jelezve,hogy mennyek oda. Nemtetszésemet kifejezve ráztam meg a fejem,mire két nagydarab pasi ragadott meg és rakott az összegyűltek elé.
-Légy üdvözölve Álomvadász!-szólított meg az egyik,mire 180*-os fordulatot téve fordultam felé. Egy korunkbeli Julius Richard Petri-vel találtam szemben magamat. Szemüvegét egyenesbe helyezte,majd folytatta-Megtiszteltetés,hogy körünkben üdvözölhetünk.
-Mit akarnak tőlem?
-Segítséget szeretnénk kérni.
-Én segítsek?-néztem rá. Mi a franc folyik itt?- Azt sem tudom mit csinálnak itt? Honnan tudják,hogy itt vagyok? És ha farkasok miért élnek ebben a lyukban?
-Felkeltetted az érdeklődésünket mikor átjöttél a portálon. Nem mindenki képes rá,hogy létrehozzon egyet.
-Állj,Állj,Állj...-vágok közbe.-Először is; Nem önszántamból vagyok itt,a legjobb barátom lökött át és zárta rám a kaput teljesen ok nélkül! Másodszor; ha tudták,hogy itt vagyok miért nem segítettek??!! Látták,hogy miken mentem keresztül!-förmedek rá.
-CSENDET!-ordítja.-Hogy lehetsz ennyire tiszteletlen,mikor állítólag a világ egyik legfejlettebb Álomvadász Központjából való vagy!
-Oké itt vagyok,nem kell úgy kiabálni.-magyarázom. Hogy egyesek milyen pökkhendik. Pfu....
-Rendben,ahogy akarod fiatal Álomvadász. Martin kísérd a hölgyet a lakosztályába.
-Végre valami jó dolog,de elmagyarázná,hogy mi van?-kérdezem,de már késő,mert Martin a kezemnél fogva kivezet a teremből.

***

-El sem hiszem,hogy képes voltál így beszélni!!-förmed rám Martin mikor beérünk a lakosztályomba. Ahhoz képest,hogy ez a hely a föld alatt van egészen otthonos,de ami a legjobb végre meleg van.

-Sajnálom,egyszerűen ezt váltotta ki belőlem!-magyarázom és leülök az egyik székbe.

-Állj fel onnan!-szól rám Martin,mire értetlenül,de felállok.-Koszos vagy,így ne ülj le sehova!

-Már megbocsáss,de legalább három hete vagyok az erdőben,ne várd el,hogy rózsa illatom legyen!-teszem csípőre a kezem,mire egy szemforgatással "jutalmaz". Valami csipogni kezd.

-Adj egy percet!-mondja és kilép az önműködő ajtón. De jó,ameddig eltűnik én mit csináljak?! Még leülni sem ülhetek le. Van egy tükör a szobába,az elé állok. Nem nyújtok éppen lebilincselő látványt. A trikóm rongyos és koszos,az immár rövid nadrágomról is ugyanez mondható el. A testemet különféle méretű és formájú vágások és sebek borítják. A hajam,mint a szénakazal úgy áll,a hajgumi ami összefogja nagyon megvan gyötörve. Borzalmasan nézek ki! Az ajtó kinyitódik és Martin lép be rajta.

-Rendben,most hívtak a tanácsosok.-emeli fel a kezében lévő mobilt.- Kevesebb,mint egy óra múlva újra találkozol velük,de nem lesz ott mindenki,csak a legfontosabb 10 tag-bólintok-addig rendbe kell hozni téged.-mutat rám.

-Ezért leszünk mi itt!-lép előre egy szőke hajú lány akit eddig észre sem vettem. Hosszú

Balról-jobbra; Ashley,Shay,Lucy,Troian

szőke haja,hatalmas feketén kiemelt szeme és és tűzvörös körmei voltak. Mellette még három lány állt,mind a négyüknek kifogásolhatatlan külsejük volt és csinos ruháik amit mindannyian magassarkúval dobtak fel.-Én Ashley vagyok, ők meg itt Lucy, Troian és Shay. Mi fogunk segíteni neked. Egyébként téged,hogy hívnak?-nézett rám hatalmas szemeivel. Sőt nem csak ő,mind az öten-Martinnal együtt- engem figyeltek.

-Sziasztok,Valery Brightmoore vagyok.-próbáltam valami mosolyféleséget erőltetni magamra.

-Szép név-mondja a szőkeség,majd Martinhoz fordul.- Köszi Martin,innen már boldogulunk.

-Azt meghiszem-túr bele a hajába,majd rám néz-Akkor egy óra múlva találkozunk Valery,szia.-köszönt majd elhagyta a szobámat.

-Egyébként,hol jártál? Úgy nézel ki mint aki egy erdőben él.-nevette el magát az egyik lány,azt hiszem talán ő Troian.

-Oh Troi ne butáskodj már.-nevette el magát Ashley.-De komolyan mi történt veled?

-Hát nem áll olyan messze az igazságtól.-vallom be,majd lehajtom a fejemet.-De bonyolult egy történet.

-Szegénykém.-néz rám azt hiszem Lucy némi szánalommal az arcán.-Menny ott van jobbra a fürdő,fürödj meg addig mi kipakolunk,hogy utána bombázót varázsoljunk belőled a nagykutyák előtt.

-Oké-mondom,majd elindulok a fürdő felé.

Óvatosan levettem a már így is össze-vissza szakadt ruháimat és a szennyes tartóra helyeztem,ami egy szempillantás alatt el is nyelte azokat. Nem törődtem vele,csak beálltam a víz alá. Komolyan mondom,nagyon hiányzott már ez nekem. A meleg víz puha érintése amint lepereg a vállaimon egész testemen keresztül. Még jobban megengedtem,így már a hajamat is eláztatta a vízsugár. Magam alá néztem,a lefolyóban sötét,mocskos víz folyt le ami az elmúlt hetek gondjait mosták el. Egy finom méz illatú tusfürdő volt kikészítve nekem. Hatalmas adagot nyomtam és lemostam magamról a gondjaimat,mintha a kosszal együtt azok is eltűnnének. Talán itt minden más lesz. Talán megengedik,hogy itt maradjak. Igaz,eddig még a vérfarkasok létezésében sem hittem,de most már az sem érdekelne,hogyha Spongebob ugrana elő és elvinne Bikinifenékre. Az viszont aggaszt,hogy mi lehet Justinnal. Vajon él még? Vagy megölték a Központban amiért idejuttatott? Egyáltalán mi van odakinn a világban,az erdőn túl? Igaz,már nem akarom megölni,de jó lenne tudni,hogy mi van vele. Aggódom érte,tényleg.  Gyorsan még egyszer megmosom magam,majd kilépek a zuhany alól. Egy patyolatfehér törülköző van felakasztva amit magamra tekerek és kilépek a lányokhoz. Amikor bementem a fürdőbe még rend volt,most meg mintha egy rakás 16 éves lány pizsamapartit tartana. Mindenhol smink készletek,körömlakkok,hajsütők,hajvasalók és egy rakás ruha található.

-Kész is vagy?-néz rám Ashley,mire bólintok.-Remek,akkor Lucy tiéd a pálya!-fordul Lucy,hoz aki beleültet egy székbe.

-Rendben,én csinálom a manikűrt,pedikűrt és a gyantázás-sorolja,mire zavartan nézek rá.

-Egyébként mire ez a nagy felhajtás,csak beszélni akarnak velem.-nézek rájuk.

-Az igaz,de ma van a Holdlakoma és hatalmas ünnepség lesz. Még neked Álomvadásznak is jól kell festened.-mondja Shay.

-Remek-mondom,majd nekilátnak a "munkához".

Soha nem voltam nagyon smink párti,igazából hülyeségnek tartottam mindig is,hogy egy kilónyi vakolatot magamra rakjak,hiszen sem az edzőteremben sem a harcmezőn nem számított,hogy milyen rúzs van rajtad. Itt viszont teljesen más a helyzet,akármilyen fura is,de a vérfarkasok nagyon figyelnek a divatra. Nyilvánosan sznob társaság. Ashley nem is tudott másról beszélni,csak az ünnepségről,ilyenkor még az átlagnál is jobban kiöltöznek. Ami megint fura számomra,hogy az este folyamán három ruha összeállításban kell majd megjelennem. Kell egy amiben a tanácsosok elé megyek, egy amit a Holdlakoma vacsoráján viselek és egy amit az utána lévő afterparty-n. Durva. Ezt az egy szót tudom rá mondani. Ezt a három megjelenést egy óra alatt kellett lepergetnünk. Kezdtük az afterparty ruhával,majd a vacsora ruhával és a végén a tanácsos ruhával. A végére teljesen kimerültem,míg a lányok inkább bezsongtak. Míg készülődtünk elmeséltem nekik,hogy hogyan kerültem ide. Nagyon meghatotta őket a történetem.

-Szerintem Justin nem véletlen lökött be ide-mondta Shay,mikor már az ágyon ültünk és Martint vártuk.

-Ezt hogy érted?-kérdeztem.

-Hát,gondolj csak bele. Egyértelmű,hogy szeret téged,mint az is,hogy te is szereted őt,lehet,hogy csak védelemből dobott be ide.

-Shay-nek igaza van-értett vele egyet Lucy. Éppen a körömlakkokat pakolta.

-Nem is tudom,elég bonyolult ez az egész.-rántom meg a vállam.

-Minden szerelem az-mosolyog Ashley. Ő csinálta a sminkemet.

-A miénk nem teljesen volt az,vagy mit tudom én.

-Jaj,ne spilázd már túl-mondta Troian. Ő a hajamat csinálta. Még elbeszélgettünk egy darabig,majd megérkezett Martin.

-Valery indulunk-mondta,majd köszöntünk a lányoknak és elindultunk a tanácsosokhoz.